2/ 1. Fejezet

Sziasztok! Meghoztam a második évad első fejezetét.  Nagyon szépen köszönöm a 3316 megnyitást és a 3 rendszeres olvasót. Ha elolvasod kérlek hagy nyomot magad után mert nagyon örülnék a kritikának. Kellemes olvasást és nyarat kívánok minden kedves olvasómnak.
Puszi: Alli!   
Holdfogyatkozás

2. Évad

1. Fejezet

Újra Bachon Hills-ben

A gép leszállt mi pedig egyből hozzánk (azaz a főhadiszállásra) vettük az irányt. A bőröndöket felvarázsoltam az emeletre. Aztán lerobogtunk az alagsorba. A tanácstermünkbe mindent akták borítottak. Scott pedig a szó szoros értelmében az asztalba verte a fejét. Ezen muszáj volt röhögnöm. Leültem a tárgyalóasztalhoz Aiden mellé. Mint kiderült tegnap este is meghalt valaki. Scott megparancsolta (miért is kérte volna hisz én vagyok az erősebb, nem ő parancsba adta) hogy vonjak mágikus védőpajzsot a házunk köré. Mert az nekem meg se kottyan a nap huszonnégy órájában. Ami igaz is, de akkor is ez mi már. Túltettem magam rajta főleg mivel este tíz óra volt én meg hulla fáradt. Beájultam az ágyba. Hupsz elfelejtettem szólni Alexnek hogy James él. De már ma nem is fogok. Rohadt álmos vagyok. Álmomban a pincetárgyaló részében voltam, épp Scottnak magyaráztam valamit (hang itt még nem társult a képhez). Egy fekete rövidnadrágot és egy zöld pólót viseltem, ugyanilyen magassarkúval, a hajam felcopfozva.

Ekkor kicsapódott az ajtó. A védőpajzsomon áthatoltak. Dentalion lépett be. Én lekaptam a magassarkúm és a fejéhez basztam. A cipő beleállt a fejébe. Fújj. Kihúzta. Duplán fújj.

·        Az agyamat ne bántalmazd kis farkas! – vakarta meg a lyukas fejét és a cipőm a padlóra dobta.

·        Kis farkas? Na, adok én neked kis farkast! – lekaptam a másik cipő és ezt is a fejéhez vágtam.

 Reggel volt. O… oké! Ez most mi a francot akart jelenteni? Mert én ebből egy kibaszott szót sem értettem. Magamra kepesztettem egy fekete rövid gatyát és egy rózsaszín trikót.

Letotyogtam elővarázsolni Alex őnagyságát. De sehol sem találtam. De jó ezt is elnyelte a föld. Mikor máskor, ha nem most? Nem is én lennék, ha egyből megtalálnám. De ezen már fel se húzom magam. De azon már jobban, hogy senki sincs ebben az istenverte házban. Mi van ma? Valamit elfelejtettem volna? Ekkor Liam robbant be! Most már biztos elfelejtettem valamit! Nagy kérdés! Mit is?

·        Szia Liam! Mizu? Elfelejtettem valamit? – kérdeztem az éppen felém robogó srácot.

·        Szia Csajszi! Igen! Ma jött a városba a vidámpark! Gyere már! Az életbe be nem jutunk, ha nem érünk oda időben! – megfogta a kezem és kirángatott a házból. Betuszkolt a kocsim vezetőoldali ülésébe. Azzal a paranccsal, hogy hajtsak gyorsan.

Én még mindig az elejénél voltam leragadva. Vidámpark?! Mi? Hát ezt tuti nem felejtettem volna el, ha mondják? És kiemelném „ha mondják”! Mert nekem erről senki egy szót se szolt. Most megharagudtam valakire, de nagyon! Vidámpark és pont nekem nem szólnak! Miért is kerestem én reggel Alexet? Áh, tökmindegy biztos ráér még egy napot. Leparkoltam a vidámpark előtt és beszabadultam. Liamet rögtön felrángattam a hullámvasútra aztán az óriáskerékre és így tovább. Végigrángattam szegény srácot vagy négyszer az egész kócerájon, mire meg jelentek a többiek és Aiden leállított, ezzel megmentve Liamot. Aki ezért ódákat zengett. A nap körülbelül így telet. Holnap pedig nekiállunk az esküvői készülődésnek. Mivel Scott és Allison nem bír ki még két tanévet. Plusz jó hír: koszorús lány leszek. Emlékeztessen valaki, hogy ezért nyírjam ki Argentet. Én és a koszorús lányság az két külön dolog. De vissza nem mondhatom. Kate egész nap a házban ugrándozik, hogy, idézem „az unokahúgom férjhez megy, az én kis Allisonom”. Nagyjából így telnek a napok. Azt kifelejtettem, hogy megint őrjáratoztunk. Jennifer Black felbukkanása felborította az egész nyarunkat. Ráadásként közeleg a 16-dik szülinapom. Slussz poén hogy egy és fél hete jöttem vissza, de még mindig nem szóltam Alexnek James üzenetéről. Ezért tuti kapni fogok. Ma este már nem vagyok őrjáratban ezért tök nyugodtan vágódom be az ágyam pihe puha párnái közé. Olyan éjféltájban az erkélyről érkező csörömpölésre ébredtem. Aztán kivágódott az erkélyajtó. Felülve szembetaláltam magam egy régi kedves ellenséggel.

·        James! – ugrottam a nyaka közé. Ezzel belefojtva a mondatot. Pacsi.

·        Őhm… téged megsütött a nap? – kérdezte kétkedve a normálisságomban.

·        Nem, tökéletesen vagyok! – vigyorogtam rá idiótán. Szerintem lassan besokall belőlem.

·        Le szálnál rólam?- kérdezte parányit ingerülten.

·        Mért zavarlak? – kérdeztem pimaszul.

·        Benne vagy a magán szférámban! – morogta.

·        Oh, hogy oda ne rohanjak! – vihogok, de végre elengedem. Elég csúnyán néz rám, mire már a hasamat fogva röhögök.

·        Őhm… csak gondoltam beköszönök! – motyogta és kihátrált a szobából. Ilyet még? James megfutamodott! Ebből rendszert kell csinálnunk.

Szépen visszafeküdtem és aludtam tovább. Békésen és legfőképpen Jamesmentesen. Reggel arra ébredtem, hogy valaki egy liter vizet önt a nyakam közé. Ennek következtében egy szép, kecses és nőies mozdulattal Aiden fejéhez vágom az ébresztőórát, ami széttört a bátyám kemény fején. Ha valaki azt hazudja, hogy komplett vagyok, ne higgyetek neki. Mert, hogy száz százalék, anya a fejemre ejtett. Drága egyetlen legkedvesebb mostohabátyám a lábamnál fogva húzott ki a kényelmes ágyikómból. Úgy éreztem elérkezett itt az ideje szólni Alexnek, hogy James él. Mondtam Aidennek hogy „egy perc és jövök”. Átvágtattam Alex szobájába. A srác még mélyen aludt. Elkezdtem rázogatni és szólongatni.

·        Mi van már? – ült fel morogva.

· James él és itt volt az éjjel! – mondtam. A máguskánk kiguvadt szemmel nézett rám.

·        Mi? Mióta tudod, hogy él! – kezdett el aggodalmaskodni.

·        Hát olyan két hete, amikor jöttünk vissza Hawaii-ról küldött egy SMS-t! – magyarázkodtam. Láttam az arcán, hogy nagyon töpreng, hogy pofán vágjon-e. 

·        És én erről eddig miért nem tudtam? – vonta fel a szemöldökét.

·        Elmaradt! – vontam meg a vállam nemtörődöm módon.

·        Elmaradt! Elmaradt? Mégis hogy maradhatott el az, hogy az ősellenséged még mindig él? Neked elment az eszed? James él! Erre te ezt akkor nyögöd be, amikor már újra a lakásunkban caflatott! - a feje mélyvörös színt vett fel. Nagyon begurult, bár ez abból is lejött, hogy üvöltött, mint egy süket.

·        Bocs! – próbáltam kihátrálni a szobából.

·        Bocs? Bocs? Hogy felejthettél el egy ilyen fontos dolgot! – üvöltött velem.

·        Sajnálom! – motyogtam és megfordulva kirohantam a szobából.

A folyosón jó pár érdeklődő szempár szegeződött rám. Csak legyintettem, hogy nem fontos és elmentem felöltözni. Gyorsan magamra kaptam egy farmer rövidnadrágot, szürke pólóval, fekete-fehér kockás inggel és fekete csizmával. A hajamat kifésültem és már mentem is lereggelizni. Szerencsére Alex már lehiggadt és nem üvöltött senkivel köztük velem sem. Az egész napot egy esküvői ruhaszalonban töltöttük. Allisonnak lett esküvői ruhája. Meg a koszorús lány ruhát is kiválasztottuk. Este gyorsan bedőltem az ágyba. De nem jött rögön álom a szememre így elkezdtem agyalni (igen képzeljétek, én ilyet is tudok) a Darach ügyön. Nem tudom miért, de én nem vagyok teljesen biztos benne hogy ez úttal is Jennifer az ellenség. Hisz miért ne lehetne halott? Bár Bachon Hills-ben vagyunk, itt a dolgok nem szoktak sokáig halottnak maradni. Ezt tapasztaltuk Kate és Peter esetében. Ja, amúgy a nagybátyámról (Peter) kiderült, hogy pszichopata sorozatgyilkos. Nem régen Dr. Deaton beváratta őt az Eichen House-ba. Alias, a Bachon Hills-i elmegyógyintézetbe. Aminek a legfelső emelete természetfeletti börtön. Na, mindegy is! A lényeg nem rohangál szabadon! A gondolatmenetem végéig nem jutottam, mivel beájultam. Álmomban a semmi közepén álltam. Velem szemben egy fekete hajú kék szemű srác.

Volt egy olyan furcsa érzésem hogy valami nem smafu a sráccal. Bár nálam ezt sose lehet tudni.

·        Őhm… Hello! – köszöntem a srácnak.

·        Szia, Niki! – köszönt mosolyogva a fiú.

·        Ismerjük egymást? – vontam fel a szemöldököm.

·        Oh, hogy én milyen faragatlan is vagyok. A nevem Kyle! – nyújtotta felém a kezét.