2015. május 24., vasárnap

Epilógus

Sziasztok! Itt az epilógus! Remélem tetszik majd! Olyan négy hét múlva hozom a következő évadot. 
Puszil és ölel: Alli!!!!!!!!!!
Holdfogyatkozás
Epilógus

Jennifer Black! Egy Darach, mert már miért ne ismerkedjünk az összes természetfeletti lénnyel! De ez akkor is mi már? Haza kell mennünk. Ez nagyon ratyi! Lydia kiverte a hisztit! Most volt először Hawaii-n. Mivel a magánrepülőnk csak tizenöt személyes több részletben szállítottak haza minket (47-en vagyunk). Az én érzékeim szerint napról napra többen. Szerintetek voltam annyira szerencsés, hogy egy vihar miatt beszüntessék a közlekedést? Liam és én másnapig itt ragadtunk. Épp visszaindultunk a nyaralóba (gyalog), amikor nekiállt esni az eső (úgy szakadt, hogy fél méterre sem láttam). Gyorsan behúzódtunk egy fa alá. Az eső csak szakadt, ahogy az égből lefért. Majdnem egy órát szobroztunk ott, mire kezdett csillapodni a vihar. Varázsolni sajnos itt nem varázsolhattam. Tudni illik, Hawaii hemzseg a mágusoktól és a boszorkányoktól. Így itt varázsolnom szigorúan tilos. Alex tőből kapná le a fejem érte. Szépen lassan hazarohantunk a szemerkélő esőben. Na, ha szerintetek rosszabb már nem lehetne, akkor elmesélem, hogy de. Ahogy ki akartam nyitni az ajtót az beragadt. Egy nagyobb rántással próbálkoztam. Most kinyílt, én pedig Liamen landoltam. Le kellett volna szállnom róla, de röhögő görcsöt kaptam és ez fizikai képtelenségnek számított. Ekkor megjelent egy szőke hajú lány. Az hogy hogyan jutott be a birtokra örök rejtély marad. Egy dolgot megéreztem. Ő egy boszorkány! Ezzel a lendülettel felugrottam és csípőre tett kézzel néztem rá.
·        Te mit keresel itt? Ez magánterület, ha nem tudnád! – förmedtem rá a szöszire.
·        Segíteni akarok neked, Niki! A nevem Brittani Night! – mi a faszom? Danténak nincs testvére. Ebben száz százalékosan biztos voltam. Mivel állandóan ezért panaszkodik.
·        Dante tesója? – kérdeztem rá.
·        Igen, pontosan! – mondta vigyorogva.
·        Hazudsz! – jelentettem ki egyszerűen.
·        Az lehet, de te most meghalsz! – támadt rám. Én előkaptam a tőröm és szíven szúrtam. Liam csak nézett rám nagy szemekkel én pedig ugyanúgy a lányra. – Hiába menekülsz vagy harcolsz mágusfarkas! Meghalsz! Az erőd úgysem lehet a tied! Megszerezzük, a szövetség erre tett esküt. – mondta a szöszi és nem lélegzett tovább. Ha jó a memóriám Alex a múlt kor motyogott valami olyasmit hogy vannak olyan boszorkányok, akik majd az életemre törnek. Asszem az egyikkel most végeztem. Liam megütközve bámult rám.
·        Őhm… akarom tudni? – kérdezte felvont szemöldökkel.
·        Nem! Nem akarsz róla tudni! – ráztam a fejem.

Ezzel meg is úsztunk minden természetfeletti csapást. Másnap reggel pedig felszálltunk a gépre. Mármint szálltam volna, ha nem kezd el rezegni a telefonom, jelezve hogy SMS-em érkezett. Szóltam Liamnak hogy egy perc és ott vagyok. Amikor megnyitottam az SMS-t, nevetve megráztam a fejem és felszálltam a gépre. Köszöntem a pilótának és közöltem vele hogy irány haza. Eldőltem a kanapén és lehunytam a szemem. Olyan boldog az életem. De egy szempillanatnyi nyugtom sincs. Hangosan felröhögtem. Már alig várom az újbóli őrjáratokat és a természetfeletti gonoszok idegesítését. De egy kérdésem azért lenne hozzátok? Mi a francért nem képesek a dolgok halottak maradni? Mért kell minden egyes pszichopata idióta gyilkosnak feltámadni? Ha? Mert nekem már kurvára elegem van az állandó feltámadásokból.  Hogy mi húzott fel ennyire? Az SMS. Miért? Hát arra túl jó okom van! De főképp ez (ami benne állt): Még találkozunk mágusfarkas! Nem végeztünk! Üdv.: James         

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése