34.Fejezet A vég kezdete

Sziasztok! El nem tudjátok képzelni menyire sajnálom. De egyszerűen semmi időm nem volt. Tudjátok nyolcadikos vagyok, és év végéhez képest rengeteg tanulnivalót sóznak a nyakunkba a tanárok. DE elég a mentegetőzésből, Jó olvasást minden kedves látogatómnak. 

Ui.: Legközelebb jobban fogok igyekezni igérem!

Ui2.: Ez az évad utolsó előtti része.

Jó szorakozást.

Puszi

Alli!   

Holdfogyatkozás

34.Fejezet

A vég kezdete

Álmomban Moira jelent meg Merlinnel az oldalán. Nem tudtam, de éreztem, hogy közel a vég. Nincs sok hátra. Mondták, hogy egy nap össze kell csapnom Jamessel, és ez a nap eljön, hamarosan. Érzem. Hogy honnan tudom? Érzem a zsigereimben.

·        Eljött a nap gyermekem… - kezdte Merlin. – Meg kell küzdened a vadásszal. Nincs sok idő hátra. Harcolj a legjobb tudásod szerint gyermek! – mondta és eltűnt, de Moira még maradt.

·        Niki, tudod… - nem igazán tudta mit kellene mondania. – anya mindig azt mondta, hogy, látta, hogy a jövőben nagy tetteket viszek véghez. Tévedett. Téged látott! Tudom, hogy képes vagy legyőzni őt. – mondta és ő is eltűnt.

Zihálva és hideg verítékben úszva ültem fel az ágyamban. A fejem zúgott. Össze kell csapnom Jamesel. Te magasságos, hogy ebből mi lesz? Betántorogtam a fürdőbe (letusoltam, fogat mostam) aztán átballagtam a gardróbomba. Hosszas válogatás után felvettem egy farmergatyát egy szürke trikóval, bakanccsal.

A hajamat kivasaltam és a fejembe húzat egy sapkát. Gyorsan bedobtam az iskolatáskámba a Dantétól kapott tőrt és lementem reggelizni. De valami zavart. Nem tudom megmondani mi, de éreztem, hogy valami történni fog, valami rossz. Matek volt az első órám, de figyelni azt egyáltalán nem tudtam. A rossz érzések teljesen hatalmukba kerítettek. Valami nagyon sötét érzés kavargott bennem. Sokáig tartott felismerni az érzést, de sikerült, Halál. A félelem beitta magát a csontjaimba. Kis híján pánikrohamot kaptam. Még soha semmitől nem rettegtem ennyire.  Matek után Liam kirángatott a hátsó kosárlabda pályára. Feltűnt neki a különös viselkedésem. Más nem lévén elmeséltem neki a teljes sztorit. Ledöbbent. Nem volt kedvem bemenni a többi órámra. Lovagiasan felajánlotta, hogy kinn marad velem a kosárpályán. Az egész napi munkám az volt, hogy megtanítottam Liamet kosarazni. Engem még anno Derek tanított. A rossz érzésem a hazaúton sem múlt el. Szinte éreztem, hogy valami történni fog. Hazaérve rögtön mehettem is le a mágia gyakorlóba. Ma az összes bűbájt hibátlanul vittem véghez. Az edzés végén elmeséltem az álmomat/látomásomat. Dante leharapta a buksimat hogy miért nem szóltam reggel. De nem volt sok időm ezzel foglalkozni, mert már fél lábbal kardforgató edzésen voltam. Most már rendes kardot használtunk, mivel meg tanultam rendesen harcolni. Sőt a végére még Finnt is képes voltam legyőzni. Amikor földre küldtem a srácot, belépett a bátyja. Kijelentette, hogy Finn béna és majd ő megmutatja. Négyszer vágtam földhöz az ősi hibridet, mire feladta. Mint kiderült íjjal is tudok lőni. Egy hét alatt, kiváló harcost faragtak belőlem. Bár a pisztollyal lövés még nem tökéletes. Ha a három edzésben nem fáradtam el eléggé, utána száz százalékosan kipurcantam. Aiden húsz kört futtatott az udvarban. Sethel és Leahval gyakoroltam a farkassá változást. Épp dőltem volna be az ágyba, mikor kivágódott az erkélyajtó. Én pedig unott arccal Jameshez vágtam három kispárnát. Lin (a farkaskölyköm) nyüszítve ugrott le az ágyról és futott be a fürdőbe.

·        Szia, James! Mizu? – kérdeztem leülve az egyik babzsákfotelembe. A srác értetlen fejjel meredt rám.

·        Ugye tudod, hogy ellenségek vagyunk? -  Nekiálltam bólogatni, mint azok a kutyák a műszerfalon. 

·        Aha! De semmi kedvem veszekedni! – a szőke srác kiismerhetetlen tekintettel nézett rám. Bár több mint fél éve jár a nyakamra, még mindig nem sikerült kiismernem.

·        Veszekedni? – vonta fel az egyik szemöldökét.

·        Fáradt vagyok! – panaszkodtam. A srác két kézzel beletúrt a hajába és halkan felnevetett. – Mi olyan vicces?

·        Az elején erőszakkal akartál kidobni, most meg itt cseverészünk! – ahogy ezt előadta nekem is muszáj volt röhögnöm.

·        Régi szép idők! Most is szívesen kidobnálak, csak rájöttem, hogy ez lehetetlen. – leült a kanapéra. Ezt a gyereket tényleg lehetetlen kirakni innen. Ennyiből ide is költözhetne.

·        Tudod, ha nem kéne megölnöm téged még barátok is lehetnénk! – mondta, visszatértek a nappali sötét érzések. Az elejétől fogva tudtam, hogy meg akar ölni, de az egész most tudatosult bennem. Felpattantam, mint akinek rugó van az alfelében. Úgy néztem rá mintha pofon vágott volna.

·        Mi… mit mondtál az előbb? – gondolatban pacsit adtam magamnak, mert nem csuklott el a hangom.

·        Jaj! Ugye nem hited hogy életben hagylak? – mondta sajnálkozva, felállt és közelebb lépett.

·        Te álszent… takonygombóc! – morogtam és a pólójánál fogva kirángattam az erkélyre. Elkezdtem lefelé mutogatni.

·        Hát ez már hiányzott! – vigyorgott.

·        Bunkó! – meg akartam ütni, de elkapta a csuklómat, újra próbáltam, de a másik kezem is elkapta. Az erkélyajtóhoz szorított. Próbáltam ellökni magamtól, sikertelenül persze.

·        Tudod olyan aranyos, vagy amikor azt hiszed, van esélyed győzni! – terült szét egy ördögi vigyor az ajkain.

·        Tudod, néha olyan gyökér tudsz lenni! – erre felröhögött. Bár tudnám ebben mi olyan vicces. – Nincs kedved elmenni? – sandítottam fel rá.

·        Mért kéne? – vonta fel az egyik szemöldökét.

·        Igen mivel aludni is szeretnék még ma! – mondtam az álmosságtól kissé morcosan és a végén még egy ásítást is elnyomtam a hitelesség kedvéért. A szorítása a csuklómon ellazult, de még mindig nem engedett el. Végül szépen lassan elhátrált. A testtartásában volt valami fenyegető.

·        Holnap este a Nemoton* melletti réten! Végre eldől, hogy melyikünk az erősebb! Csak te meg én! – szerintem falfehér lett az arcom, levegőt venni is elfelejtettem. – Holnap találkozunk! Jó éjt Niki! – leugrott a korlátról.

Nagyot nyeltem és visszahátráltam a szobámba. Így történt az, hogy éjjel tizenegy órakor átrohantam Alexhez sipítozva, hogy James párbajra hívott. Ő pedig keltett mindenki mást. Közben felhívtam Scottot is a fejlemények miatt. Ez olyan jó program. Olyan hajnali egy felé a fiúk elzavartak aludni. Nagy nehezen, ugyan de sikerült visszaaludnom. Reggel az ébresztőóra keltett. Magamra rángattam az első kezembe kerülő ruhákat.

A hajamat felcopfoztam és lementem. Első óra előtt rábeszéltem Liamet hogy menjünk ki az erdőbe suli helyett. Egy fatörzsön eldőltem a fejem Liam ölében. Ha valaki meglátna, minket biztos félreértené a helyzetet. Ennyit már régen nevettem. Az egész napot egymás ugratásával töltöttük. Néha olyan jó lenne normális kamasznak lenni. Semmi lóti-futi se gyilkosságok, se pszichopata 5000 éves vadászok. Ezzel Jamesre célzok. Ma este összecsapok őnagyságával. Jee, Kívánjatok sok szerencsét! Délután, hazafelé menet visszakapcsoltam a telómat, amit még reggel kapcsoltam ki. 50 nem fogadott hívás. Fele Alex, Aiden és Scott. Hogy én ezért mekkorát kapok a fejemre! Szépen komótosan hazakocsikáztam. Mindenki olyan volt mintha rakétát raktak volna az alfelébe. Én felrohantam az emeletre és eldőltem a kanapén. Ez lesz életem első csatája. Hosszas hezitálás után úgy döntöttem méltóztatom összeszedni magamat. Magamra kaptam egy fekete gatyát, trikóval és bőr mellényel.

Magamhoz vettem a fegyvereimet, egy íjjat, egy vastőrt, Meg persze a Dantétól kapott gyémánt tőrt és kardot. Az ablakon másztam ki sötétedés után, mivel Dante és Alex eltiltott a harctól. Gyalog indultam meg a csata helyszíne felé. Béna mi? Amint kiléptem a fák biztos árnyékából egy tőr suhant el mellettem. James előrántott egy szénfekete kardot, én pedig a gyémánt kardom. Aztán lecsapott. Kivédtem. Ez így ment egy jó darabig, míg végül sikerült megsebeznem. A következő ütésem elől lehajolt, következő csapása a térdhajlatomat érte. Sok erőfeszítésembe került talpon maradni. Megtántorodtam, ezért egy kisebb hurrikánnal odébb pakoltam a felséges urat. Aztán megint egymás torkának estünk. Úgy hasba vágtam, hogy hallottam, ahogy eltörnek a bordái. Hupszika. Ahogy hátraugrottam a csapása elől a kard hegye felhasította a hasam. Egy győzelemittas mosoly jelent meg az arcán. Ezt kihasználva leszúrtam, a kard áthaladt rajta. Ezzel egy időben kardjával az oldalamba vágott. Erőtlenül rogytam térdre. Az utolsó, amire emlékeztem az-az, hogy fölém tornyosult, és azt mondta…

·        Véged! – mondta. Valami fényrobbanás és mindent elnyelt a sötétség.

* A Nemoton egy druida szentély, ahol áldozatokat mutatnak be.