Holdfogyatkozás 23.Fejezet Egy átlagos péntek és a gonosz színre lép

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet. A helyesírási hibákért előre bocs.

Puszi: Alli! 

Holdfogyatkozás

23.Fejezet

Egy átlagos péntek és a gonosz színre lép

Az ébresztő órám vernyákolásától megfájdul már a fejem. Rácsaptam egy hatalmasat, mire elhallgatott. Nyöszörögve felkeltem és bebaktattam a fürdőbe és vettem egy hideg zuhanyt. Elvégeztem a többi reggeli teendőmet. Felvettem egy fekete nadrágot fekete trikóval és fekete bokacsizmával.

A hajamat felcopfoztam. És rohantam le reggelizni. Ma már én vittem Rosit. A sulihoz vezető utat végig röhögtük. Minden diák nagy örömére ma péntek van. Sajnos ma utoljára vannak itt Cullanék és a La Pushi vérfarkasok. Igaz, megígérték, hogy majd néha benéznek. De akkor is hiányozni fog a tumultus esténként a házunkból. De se baj ma még itt vannak. Az első órám töri volt. Mason pedig egész órán azon nyaggatott, hogy menjek velük a hétvégi lacrosse meccsre. Mivel Liamék két napos meccsre mennek. Azt mondtam neki, hogy még meggondolom. Igazából semmi kedvem a hétvégémet félig egy buszon és félig egy lelátón tölteni. A második órám matek volt. Ez az utolsó matek óra amit Seth mellet töltök. Így ránézésre eléggé letörtnek tűnik.

·        Mi a baj Seth? – böktem oldalba.

·        Semmi! – mondta letörten.

·        Aha! És ezt szerinted el is hiszem?

·        De tényleg semmi!

·        Aha! Én meg akkor nem vagyok lány!

·        Jó-jó! Az a bajom hogy vissza kell menni. Nagyon szeretek itt lenni! Már nagyon hozzászoktam! – panaszkodott. Szóval nem akar vissza menni a rezervátumba.

·        Jaj Seth! Úgyis jöttök még, Sam megígérte. Meg mi is megyünk majd hozzátok! – próbáltam vigasztalni.

·        De akkor is hiányozni fog ez a hely. Nagyon jó kisváros! Főleg azért mert kevés a vámpír. De itt még a vámpírok is jó fejek. Példa erre Kol, Rebecca, Damon és Klaus.

·        Hu, fel sem tűnt, hogy ennyi vámpírral lakok egy fedél alatt.

·        Meg az itteni falka is hiányozni fog. Olyan vicces nézni, ahogy Scott próbál jó alfa lenni. Jó lenne, ha nekem is ő lenne az alfám. Sokkal lazább, mint Sam. Ad az embereinek szabad időt, nem lohol folyton a nyakuk közt. – vigyorgott most már.

·        De azért azt is nézd, hogy Scott csak két hónapja alfa! Sam meg már lassan két éve.

·        De ez nem ok arra, hogy egy másodpercnyi szabadidőt sem ad! Tudod milyen unalmas állandóan a fiúkat hallgatni? Meg amúgy is szinte több időt töltünk Emily-éknél, mint otthon. – panaszkodott. Amúgy Sam menyasszonya Emily nagyon kedves lány.        

·        Hát… sajnállak titeket. – mosolyogtam rá.

·        Köszi! – vigyorog, mint a tejbe tök. Ekkor lepattant valami a homlokomról. De hiányzott már, hogy megdobáljanak. De komolyan már hiányzott.

·        Ms. Hale, Mr. Clearwater! – sipított ránk a tanárnő. Mrs. Moon már az agyamra megy az állandó dobálózásával. Hogy ez nem krétapazarlás mi? – Legyenek szívesek csendben beszélgetni. – szerintem engem nagyon utál. Szívesen mondtam volna neki, hogy felejtse el, hogy csöndben maradok. De nem tehetem, mert otthon kinyírnának érte. És megszólalt a csengő. És kiviharozunk a teremből. Ezután egyenesen mehettem a spanyol terem felé. Nagy szerencsém hogy a farkas memóriának köszönhetően semmit sem felejtek és folyékonyan beszélek spanyolul. Így nem igen kell figyelnem mivel jobban, beszélek spanyolul, mint a tanár. Csengetés után mentem is a francia terembe. Hála az égnek Ms. More egész órán egy lányt feleltetett. Mivel az elaludt óra elején. Utána mentem az ebédlőbe. Meg sem lepődtem mikor három összetolt asztalnál vártak a többiek. Ez is hiányozni fog. Jóval kevesebben leszünk. Hiányozni fog Leah és Jared állandó veszekedése. Utána mentem a dupla tesimre. Kosaraztunk. Igaz Nessivel egész órán, a pálya szélén dumáltunk. Amit a tesi tanár nem nagyon értékelt, és fél percenként ránk szólt. De mi szartunk rá. Tesi után haza vittem Nessit, legalább is az elmúlt pár hónapban ez a szálloda volt az otthon számukra. Miután elköszöntem a vámpír családtól haza mentem. Amint belépek, neki megyek valaminek (valakinek). Ez az ember pontosabban vámpír Damon volt. Már megint útban van! Ilyen nincs! Komolyan? Mindig nekimegyek, mert mindig útban van. Idegesítő.

·        Whiskyt? – kérdezte. Már kicsit be volt csiccsentve. Nem tudom, hogy rá merjek e húzni az üvegre.

·        Aha! – vetem ki a kezéből. Ahogy rá húztam az üvegre. Kiköptem. Ez nem whisky volt. – Pfújj! Damon ez vér. Ez undorító. Te eszement! – köpködtem össze-vissza.

·        Hupsz! Rossz üveg! – vigyorgott. Már megint részeg.

·        KOL! – visítottam. Mire a srác kidugta a fejét a nappaliból. – A hülye bátyád vért adott nekem! – mutattam fel az üveget.

·        Damon! Ugye csak viccel. Te komoly vért adtál neki?

·        Rossz üveget fogtam meg bocs!- mondta Damon és eldőlt.

·        Kiütötte magát! Sok sikert az összeszedéséhez! – veregetem vállba a barna hajú vámpírt. Mire ő morogva felhúzta a bátyát az emeletre. Én is felrohantam. Ledobtam a táskámat és rohantam is vissza. Levágódtam a kanapéra Cora mellé.

·        Szia, hugi!

·        Hali! Mizu Car?

·        Képzeld mily meglepő módon Damon ma az agyamra ment! – morogta.

·        Miért, még nem szoktál hozzá? Amúgy te jobban jártál mivel velem… - a nővérem nem bírta ki, hogy közbe ne kotyogjon.

·        Mit csinált?

·        Megkérdezte, hogy kérek-e whiskyt. Azt mondtam igen és ráhúztam az üvegre. szerinted mi volt az üvegben? Vér. – erre a nővéremből kitört a röhögés. – Köszi, jó testvér vagy! – vigyorogtam rá gúnyosan.

·        Mondj olyat, amit eddig nem tudtam? – mondta gúnyosan.

·        Ne kezdjetek el veszekedni! – halottuk meg Derek mély hangját a hátunk mögött.

·        Mi…? – kérdeztem egyszerre Corával.

·        Nem, nem ti, hanem a szomszéd vérfarkasok! – mondta gúnyosan. Látom a bátyámra is ráragadt a stílusunk.

Ezután vagy még három órát szívattam a többieket. Bele értve a később megérkező McCall falkát is. Szokáshoz híven nálunk vacsoráztak. Ezt az elmúlt pár hónapban beállt rendszer már mindenki megszokta. A napi programjukhoz hozzá tartozik a vacsora Hale-éknél. Vacsi után két órával mindenki hazament. Felmentem a szobámba lezuhanyoztam, felvettem a fekete rövidnadrágból és trikóból álló pizsimet. Kilépve a fürdőmből leültem a kanapémra. Ahogy bámultam ki a fejemből, egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy kivágódik az erkélyajtó. Az ajtóban pedig ott ált a csuklyás fazon. Felpattantam az ülőhelyemről szembe állva vele. De tartva a három méter távolságot. Ő lépett egyet felém én pedig egyet hátra. Ez egészen addig így ment, míg hátam az ágyam baldachin tartójának nem ütközött. Ahogy elém ált vagy három fejjel volt magasabb, mint én. Ez az ürge megvan vagy kétszáz plusz. Igaz az én 150 centim hez képest egy 170 centis ember is óriás.

·        Ki maga? – adtam magamnak egy képzeletbeli pacsit, azért mert a hangom se nem csuklott se nem halkult el.

·        A nevem James! – mondta mély rekedt hangján. Levette a csuklyáját.

Ő egy húszas évei végén járó világos barna hajú és szemű srác. Igaz én tudom, hogy ő az öt vadász egyike, Moira gyilkosa. És több mint hatezer éves.  – Mi a neved? – hangja a csendben mennydörgésként hatott.

·        Niki Hale! – jól végigmértem a srácot, de fegyvert nem láttam nála. Nagyot nyeltem. Próbáltam hátrálni, de nem tudtam. Erre James gúnyosan elvigyorodott. A következő pillanatban a nyakamnál fogva felemelt. Én pedig alig kaptam levegőt.

·        Használd az erőd! – szólt rám ellent mondást nem tűrő hangon.

·        Nem! – mondtam és próbáltam leszedni a kezét a torkomról.

·        Használd! – megfogtam azt a kezét, amivel a levegőben tartott és egy egyszerű mozdulattal eltörtem. Mire üvöltve elengedett. – Te mocskos korcs! Ezért meglakolsz! – húzott elő a csizmájából egy tőrt. Megpróbált leszúrni, de kirúgtam a kezéből a tőrt. Utána egy egyszerű mozdulattal ki hajítottam a tőrrel együtt a nyitott erkély ajtón azt pedig gyorsan bezártam.