Holdfogyatkozás 22.Fejezet Furcsaságok

Sziasztok! Megint korábban elkészült az új rész és nem bírtam ki hogy ne tegyem ki.  Remélem tetszeni fog. Kommentben jöhet hideg meleg hogy tudjam tetszik e. 

Puszi: Alli!

Holdfogyatkozás

22.Fejezet

Furcsaságok

Ingerülten vágtam az órámat a földhöz és a fejemre húztam a takarót. Semmi kedvem nem volt felkelni, suliba menni meg még annyira sem. Rohadtul álmos vagyok. Mintha egy percet sem aludtam volna. Olyan öt perc múlva Lora tört be az ajtómon. Lerángatta rólam a takarót. És valami hideget és folyékonyt öntött rám. Mire sikonyálva kipattantam az ágyból és elcsúsztam valamin. A fejem megismerte a padlót… MEGINT. Ahogy felülök, a világ forogni kezd. A fejem pedig nagyon hasogat. Azzal tudnám a legjobban leírni, hogy olyan mintha egy ménes ment volna át rajta. Annyira fájt a fejem, hogy visszadőltem a padlóra.

·        Niki jól vagy? – guggolt le mellém a nővérem.

·        Aha! Csak a fejem hasogat… de az nagyon! – nyögtem, mivel nagyon fájt a fejem. Tegnap kétszer is rá estem. Meg a múltkor harcközben is minimum kétszer.

·        Oké! Fel tudsz kelni?

·        Aha! – és felültem majd felálltam. Amit abban a pillanatba meg is bántam, mivel nagyon szédültem. De talpon maradtam. – Nyugi jól vagyok! Csak még egy kicsit szédülök. – viharoztam be a fürdőbe. Miután mindennel végeztem már nem fájt annyira a fejem. Felvettem egy fekete nadrágot és egy szürke pulcsit.

A hajamat kiengedtem. És lerohantam reggelizni. Alex felajánlotta, hogy ma beviszi a nővérét. Az első órám gazdaságtan volt. Mivel Emili lebetegedett Alex mellet ültem. Az óra közepén úgy gondoltam rákérdezek az álmomra. Mivel ő is ott volt.

·        Alex kérdezhetek valamit? – súgtam oda.

·        Aha! – bólintott alig észrevehetően.

·        Mit tudsz a mágusfarkasról, mint legendáról? – erre a kérdésre köhögő rohamot kapott. Mindenki eléggé furcsán nézett rám és a még mindig köhögő Alexra. – Alex nyugi! – veregettem meg a hátát.

·        Mr. Leser jól van? – kérdezte a tanár.

·        Aha! – bólogatott. Az óra folytatódott, én pedig nem mertem megint rákérdezni. Egyszer csak megszólalt. – Honnan tudsz a mágusfarkasról?

·        Még anya mesélte kiskoromban! Miért? – elégé furcsa fejet vágott. Szóval tudja, hogy anya kitörölte az emlékeink közül ezt is. De én miért emlékszem mindenre? Mért csak most jutnak eszembe? Tíz évig semmire sem emlékszem. Most meg hirtelen minden eszembe jutott. Fura.

·        És mikor mondta?

·        Még nagyon kiskoromban!

·        És még emlékszel rá? – kérdezte csodálkozva.

·        Egy vérfarkas sosem felejt!

·        Áh, értem! – megszólalt a szabadság hangja. És indultunk a következő óránk színhelye felé, ami spanyol terem volt. Ezen az órán élvezhettem Aiden társaságát. Drága jó mostohatesóm egész órán mondta a magáét valami csaj miatt. A végére azt hittem agyon csapom. Komolyan, hogy bír ennyit rinyálni egy csaj miatt, aki nem hagyja békén. Szerencsétlen. Ez a szó jut, per pillant eszembe róla. De szerencsére ennek az órának is vége lett. A következő órám infó volt. Ami túl hamar elment. Utána két rajz órám volt. Ezért szerettem a csütörtököt. Dupla rajzunk van. Én pedig imádok rajzolni.  Az órai feladat egy rózsa rajzolása volt. Óra végén be kellet mutatni. Szerintem egész tűrhető lett.

Utána mentem ebédelni. Mivel a többiek az előző szünetben ettek az ebédlő majdnem kongott. Elfoglaltam egy szabad asztalt. Egyszer csak valaki leült mellém. Egy szőke hajú, kék szemű lány. Együtt járunk rajzra. Asszem Lisának hívják.

·        Szia! – köszönt. – Lisa vagyok! – mosolygott, mint a tejbe tök.

·        Szia! Niki vagyok! – mosolyogtam most már én is.

·        Leülhetek?

·        Hiszen már ülsz!

·        Nem úgy értem itt is maradhatok? Minden barátom az előző szünetben kajált. És utálok egyedül lenni!

·        Persze hogy maradhatsz! Amúgy ugyan abban a cipőben járunk. Az én barátaim is az előző szünetben kajáltak.

·        Ja, tényleg! Ti szoktatok olyan sokan lenni! Ugye?

·        Hát, eléggé sokan szoktunk lenni. Néha túl sokan is! – de a beszélgetésünk itt megszakadt, mert megszólalt a csengő. Elköszöntem Lisától és mentem Technikára. Az órára az unalmas nem elég megfelelő jelző. Ninával egymást támogattuk, hogy ne aludjunk be. Így mi kibírtuk az óra végéig ébren. Nem úgy, mint Mason, aki bealudt és az igazgatóiba küldték. Utána két tesink volt. Hála a sport tagozatnak minden nap az utolsó két órám tesi. Utána mentem haza. Otthon a mára már megszokottá vált tumultus fogadott. Felvittem a táskámat és mentem volna le. Ahogy kinyitottam az ajtót valaki fejbe vágott.

·        Alex! A múltkor már mondtam az ajtón kell kopogni, nem a fejemen! – dörzsölgettem a homlokom.

·        Bocsi! De kérdezhetek valamit?

·        Aha! Persze! – bólogattam és intetem neki, hogy jöjjön be. Arról kérdezgetett, hogy hány éves voltam, mikor anya mesélte a legendát. Meg hogy mire emlékszem belőle. Aztán lementünk a nappaliba. Egyenesen bele a tumultusba. A többiek olyan kilenc órára már haza szállingóztak. Miután mindenki elment felmentem a szobámba lezuhanyoztam és ledőltem aludni. Csak azt nem értem még mindig, hogy Alex miért akadt úgy ki a kérdésemen. Lehet, hogy titkol valamit? 

„Alex szemszögéből”

Szinte egész éjjel gondolkodtam. Amióta Bachon Hills-be jöttem még egy éjszakát sem aludtam át teljesen. Reggel nagy nehezen elkészültem. Reggeli közben is agyaltam. Beszélnem kellet Rosival ezért felajánlottam, hogy ma beviszem én. Mindig Niki hurcolászza. Beültünk a Rover-embe és elindultam a suli felé.

·        Rosi! Kérdezhetek valamit? – mosolyogtam a nővéremre. A szüleink halála óta csak ő van nekem. Legalábbis ő volt. Mivel most már Nikiék is a családunkba tartoznak.

·        Persze öcsi! – mosolygott.

·        Szerinted elmondjam neki az igazat?

·        Nem, semmi képen sem! – tiltakozott. – Legalább is egyelőre nem.

·        Oké! És mi mondjak, ha a legendáról kérdez?

·        Reméljük nem fog!

·        De ha mégis!

·        Mond azt, hogy nem tudsz róla semmit! És derítsd, ki kitől tud a legendáról. - Az első órám gazdaságtan volt. Mivel Emili hiányzott Niki mellém ült. Az óra első negyede se telt le mikor megszólalt.

·        Alex, kérdezhetek valamit? – súgta alig halhatóan.

·        Aha! – mondtam és alig észrevehetően bólintottam.

·        Mit tudsz a Mágusfarkasról, mit legendáról? – erre a kérdésre nem számítottam. Félre nyeltem a levegőt és köhögő rohamot kaptam. Ő, honnan tud erről? Neki nem kéne. – Nyugi Alex! – ütögette meg a hátam.  

·        Mr. Leser jól van? – kérdezte a tanár.

·        Aha! – mondtam. – Honnan tudsz a Mágusfarkasról? – kérdeztem a mellettem ülő fekete hajú lányt.

·        Még anya mondta kiskoromban! Miért? – kérdezte. Szóval Talia mesélte mi? De azt mondta kitörölte ezt a memóriájukból.

·        És mikor mondta? – puhatolóztam. Lehet, hogy újra elmesélte nekik?

·        Még nagyon kiskoromban! – nézett rám furcsán.

·        És még emlékszel rá? – kérdeztem csodálkozva. Ha akkor mesélte nekik, mint amikorra én gyanakszom, akkor nem emlékezhetne rá.

·        Egy vérfarkas sosem felejt! – frappáns. Szóval tagad. De valamiért nem tudok beleolvasni a gondolataiba. Mi a franc…?

·        Áh, értem! – mondtam és mentem a következő órámra. Utálok suliba járni. Miért? Mert unalmas. Ráadásul James emberei túl csendesek. Szerintem készülnek valamire. Ami azt jelenti, hamarosan ki kell derítenünk ki is az a bizonyos Mágusfarkas. Őszintén mondom, már nagyon érdekel ki lesz az. De addig is ki kell találnom, mire készülnek James és a talpnyalói. Meg kell védenem tőle a Mágusfarkast. De vajon ki lesz az? Ültem le a matek teremben. Utálom a matekot. Utána végig ültem még négy órát és indultam haza Rosival.

·        Mi a baj öcsi? – nézett rám kicsit furcsán a nővérem.

·         Niki rákérdezett! – böktem ki végül.

·        És mit mondtál? – kérdezte aggodalmasan.

·        Köhögő rohamot kaptam, aztán megkérdeztem, hogy hol hallott róla.

·        És hol? Kitől?

·        Kitől? Hát erre egy nevet mondok csak: Talia Hale!

·        Mi? Nem azt mondta anno, hogy kitörölte az emlékeik közül?

·        De! Én sem értem! De ennél fontosabb James emberei túl csendesek! Lehetséges, hogy készülnek valamire? – remélem, hogy csak az én fantáziám túl élénk.

·        Valószínű! Jacksont azóta nem láttuk, hogy rájuk támadt! – szóval ő is érzi, hogy valamire készülnek. Eközben haza értünk. Én rögtön felrohantam az emeletre és ledobtam a táskámat. Rögtön mentem át Nikihez. Többet kell kiderítenem arról, hogy honnan tud a legendáról. Épp kopogni készültem, ám az ajtó kinyílt és én fejbe vágtam Nikit… MEGINT! 

·        Alex! A múltkor már mondtam az ajtón kell kopogni, nem a fejemen! – dörzsölte a homlokát. Lehet, hogy kicsit nagy volt a lendület. Azért remélem nem ütöttem nagyot. Ha meg nagyot ütöttem, Aiden kinyír.

·        Bocsi! De kérdezhetek valamit?

• Aha! Persze! – és intett, hogy menjek be. Most alaposan kifaggattam. Megkérdeztem hány éves volt mikor anyukája mesélte. Azt mondta nem tudja pontosan olyan kettő-három. Utána megkérdeztem, mit tud belőle. Nagy meglepetésemre az egészet elmondta. Töviről hegyire. Egyetlen apró részletet sem felejtett ki. Utána lementünk a többiekhez. Mostanában állandóan tömegnyomor van nálunk. Vacsora után még maradtak egy kicsit, de kilenc órára már mindenki elment. Én is elmentem lefeküdni. De álom csak nem jött a szememre. Egy kérdés lebegett a szemeim előtt. Honnan tudott Niki olyan részleteket a legendából, amiket még én se?